Vallom

Vallom, hogy semmi nem történik ok nélkül. Tetteink, kimondott szavaink, ahogy a vízbe dobott kő által keltett hullámok, tovagyűrűznek a térben és időben. Nem tűnnek el, nem enyésznek el, körbe ölelnek minket, burkot képezve. Lehet, hogy aktuálisan az általuk kiváltott hatás semmiség. Ne gondoljuk azonban, hogy sokkal később, egy látszólagosan szintén semmiség hatására nem lesz elementáris erejük. Lehet, hogy csak egymásra rakódnak évszázadokon át, anélkül, hogy szükség lenne rájuk, hogy azután kiteljesedjen valamikor valakiben a hatásuk és megszülethessen valami, amire akkor és ott szükség van a túléléshez, a megbocsájtáshoz, a boldogsághoz. Olyan ez, mint a cseppkő születése. Így őrződik meg egységben mindaz a tett, gondolat, értelem és érzelem, melyet elődeink és magunk tettünk, gondoltunk, éreztünk. Hogy egyetemes kincsként szolgáljanak, melyből szükség szerint részesülhet a rászoruló. Nem számít az idő és nem számít a tér. Csak a lélek, a gondolat és a szeretet számít. Hogy ki tudjuk tárni a lelkünket, és kitárt lelkünk be tudja fogadni a nehezen érthetőt, a láthatatlant. Hogy fogni tudjuk a halk rezonanciákat és hallhatóvá erősítsük azokat. Hogy el tudjuk fogadni a szándékot, és eltökélten, olykor fájdalmas utat bejárva beteljesítsük feladatunkat. Nem minden embernek adatik meg a képesség vagy a lehetőség ennek felismerésére és elfogadására. Hogy ez a képesség átok, vagy áldás, nehéz megmondani.

A történet szereplői egytől-egyik valós személyek, létezésük évszázadokon és földrészeken ível át. Egymáshoz való kapcsolódásuk vitathatatlan, hatnak és visszahatnak egymásra, bár ennek nincsenek mindig tudatában. Életük, tetteik, létezésük, történetük és kapcsolatuk racionális és irracionális, hogy azután egy végső, egyetemleges és ismeretlen rendezőelvet szolgálva megszülessen a miértre a válasz.

"A boldogsághoz nem vezet út, az út maga a boldogság".

Buddha

(részlet a Kapcsolódások és vonzódások c. könyvből)