Az esti koncert margójára

A zene egy ideje ismét az életem része lett. Mint régen, egyetemi éveim alatt. Amikor tanulni is zenére tanultam. Aztán elvesztettük egymást. De megvan újra. Hangversenyre járok a barátaimmal. Kényelmes megoldás. Átnézik a kínálatot, megveszik a jegyeket. Én meg rákészülök, megyek velük és élvezem. A zene legális kábítószer, hát használom, amennyit csak tudom. Rezgés, ami gyógyít. Ki-ki igénye szerint vehet belőle. Ma este csodálatos tehetségű hegedűművészünk koncertjére készülünk. És vendége is van, egy másik országbeli fiatal tehetség. Néhány napja derült ki, hogy barátaim váratlan meghívásnak eleget téve Frankfurtba repültek. Így ezen a mai estén nem vesznek részt. Sebaj, gondolom én, leszünk ott elegen.

Délelőtt megjártam a szemészetet, sürgősséggel. Valami a szemembe esett, szúrt, fájt. Kivették a valamit, adtak gyógyszert, jó tanácsot, kontakt lencse eltiltás. Szóval profi ellátást. Aztán fél szemmel egész nap az angol lecke fölött görnyedtem, tanultam, dühöngtem, szidtam Bábelt, és mindenkit. A kákán is megtaláltam a csomót. Az idő, szokása szerint vágtatott. Fürdés, szépítkezés, lelki rákészülés, pipáltam magamban a checklistát. Az esti programot viszont nem olvastam el. Ha elolvasom, otthon maradok. Tudatlanságomban magamra kaptam a legújabb ruhámat. Csini, állapítottam meg. Bár a hangverseny termek nézőközönségének átlag életkorát és érdeklődését tekintve akár a császár új ruháját is magamra vehetném anélkül, hogy feltűnne valakinek. Szokásos utolsó pillanatban beesés. Az ajtóban kezembe nyomják a műsorfüzetet. Köszönöm, mondom. Olvasni nem tudom ebben a felemás szemészeti állapotban. De azért átveszem, mert egyszer talán sok időm lesz és elolvasom. Leülök a helyemre, jobb szememben kontaktlencsével, mert abba ugye szabad, bal szememben csak cornea sebbel, mert abba ugye nem szabad. Minden kicsit homályos és távoli. De azért jól látom, hogy két sorral előttem ül egyik barátnőm a lányával. Nem is tudtam, hogy ők is vettek jegyet. Láthatóan ők sem tudnak rólam. Megkezdődik a koncert. Elsőnek játszik a "nem a mi fiúnk". A szerző a zeneirodalom egyik legnagyobbja. A darabot meg mintha az inasa írta volna. És az előadás is unalmas. A mellettem ülő nő átszellemült arccal tapsikol. Ennyire tetszik neki? Alig akarom elhinni. Körülnézek. Nincs mese, fanok közé kerültem, állapítom meg. És hirtelen eszembe jut a kakukk tojás kereső játék. Nagyon össze kell szednem magam, hogy ne vihogjak fel. Vajon a színpadról hány másodperc alatt szúrják ki, hogy nem vagyok fan. Hogy unom. Nem tetszik. Hogy bennem ez a zene nem vált ki semmit. És mivel vannak zenék, meglehetősen nagy számban, amik az érzelmek széles skáláját képesek kiváltani belőlem, hát hajlamos vagyok magam kicsinységét mentegetni. Elkövetkezik a várva várt szünet. Felpattanok és fürgén kimegyek. Az ajtóban barátnőm és én egymásnak ütközünk. Kölcsönös örömködés és puszi-váltás. Csatlakozik hozzánk a büféből időközben visszaérkező lánya. Beszélgetünk. Aztán a félszavakból kiveszem, hogy a szünetet aktívan kívánják felhasználni. Vagyis távozni akarnak.

• Nem tetszik? - kérdezem én, álságos, meglepetést színlelő arccal
• Deeeee..- hangzik a bizonytalan válasz részükről, majd megragadva a kínálkozó lehetőséget, mintegy mentőövet, váratlanul rám dobják a kérdést
• És neked?
• Egyszerűen csodálatosan ... - mosolygok átszellemült arccal, majd arckifejezést váltva kibököm a lényeget - dögunalmas.

És összeröhögünk. Hiszen barátnők vagyunk. Ők távoznak. Én befelé megyek. Kevés meggyőződéssel, inkább megfutamodva, magam előtt sem vállalva, hogy ezt itt és most baromira unom.

A második rész határozottan jobb. A művész, 'a mi fiunk' klasszisokkal, a zene kicsit, de tagadhatatlanul. Mivel a zene most sem ragad magával, van időm nézelődni. Tapsikáló szomszédom lelépett, állapítom meg. Fő a széles látókör, tehát a fejemet jobbra-balra tekergetve szétnézek a közönségen. Erősen foghíjas a korábbiakhoz képest. Vagyis a k.o.-n átesettek leléptették magukat. Csak a fanok meg én maradtam. Hurrá!

Van valamilyen véleményed erről a Szösszenetről?

Szívesen megosztanád a szerzővel?

Akkor írj egy e-mailt a k.illes@t-online.hu  címre!