Rendhagyó önéletrajz

Nyolc hónap állt rendelkezésembe, hogy kigondoljam, mivé is szeretnék válni. Ezt az időt háborítatlan nyugalomban tölthettem, így semmi sem zavart a döntés meghozatalában. Amikor a vártnál úgy egy hónappal korábban megszülettem, közöltem a körülöttem állókkal, orvos leszek. Meglepődve kellett tapasztalnom, hogy ez senkit sem érdekelt. Anyám, az orvos és a szülésznő el volt foglalva a csodálásommal. Apám később csatlakozott hozzájuk. Szüksége volt egy kis időre annak a feldolgozásához, miszerint fiú helyett lánya született. Amikor később ezt nehezményeztem, ő az apák ősi vágyára hivatkozott, én pedig elfogadtam mentegetőzését. Családomra a feltétel nélküli szeretet volt jellemző. Magam azt, hogy orvos leszek, tényként kezeltem. Annál is inkább, mert nem volt B tervem. Ez azóta is jellemző rám. Nem vacakolok másik terv kidolgozásával, végrehajtom azt, amit elsőre kigondoltam. Apám szívesebben látott volna fizikusként, volt affinitásom hozzá, így aztán a felvételi idején feltette a kérdést, mi lesz, ha nem vesznek fel. Mért ne vennének, kérdeztem. Igazam lett, felvettek. Hat csodás egyetemi év után átvettem a diplomámat és megkezdtem a munkát a nagybetűs életben. Gyógyítok, helyemen vagyok, gondoltam. Ám a Sorsnak más terve volt velem.....

 Négy éve megszületett az első könyv, egyvalakinek, a semmiből. Kitérő, gondoltam. Hát nem. Egy évig versek jöttek. Annyit mondhatok róluk,  örökre titkosítottam őket. Aztán egy év szünet következett.  Ennyi, gondoltam. Nem így lett.  Kétezer tizennyolc nyarán újra kezdődött az írás. Egymás után születnek a könyvek. A Varjú ikrek története, az Álomkövek, a Lepketánc Zoé könyve, Lepketánc Múltban vagy jövőbenLepketánc Krisztina könyve...csak leülök, hallgatom a zenét és kis idő múlva írni kezdek...

Az utolsó versem utolsó sora így szólt "......elment az eszem, ha nektek így könnyebb!" Hát ...? Ki tudja? Bár én ennek az állapotnak minden pillanatát élvezem!