Gúzsba kötve

Kedves Olvasóm!

Leütöttem az utolsó betűt, leírtam Szerb Antal gondolatát, mégsem érzem a jól elvégzett munka örömét. A szereplők már nincsenek velem, nem úgy, mint korábbi könyveim szereplői. Ülök a laptop előtt, nézem az üres képernyőt és várok valamire. Közben eszembe jut Éva és Zoltán, a zongoraművész-karmester házaspár, valamint az az idő, amit együtt éltünk át. Éva betegként, Zoltán férjként, én pedig orvosként. Hosszú hónapok voltak. Nem voltam gyógyító, csak a betegség okozta fájdalmat tudtam ideig-óráig uralni. De Éva elfogadása, Zoltán beletörődése, a méltóság, amivel viselték a sorsukat, bennem maradt. Nem köt gúzsba, de velem van. Mint ahogy bennem maradt a mozdulat, amivel ügyeletek utáni reggel hétkor kezembe vettem a telefont, hogy felhívjam Anyát, pedig már "elment". Ez a mozdulat csak tizennégy évvel később múlt el, amikor a kórházat felváltottam a járóbeteg ellátással. De Anya és a hiánya azóta is részem. Nem könnyű a gyász, a veszteség, a hiány megélése.

Bár a könyv témája tíz évvel ezelőtt körvonalazódott bennem, mégis közel nyolc év kellett ahhoz, hogy elkezdjem. Az írás nem ment könnyen. Sokszor napokig egy sort sem írtam, máskor két-három mondat után abbahagytam. Többször újra átéltem a betegek utolsó pillanatait. Az elhomályosuló, majd üvegessé váló tekinteteket, az utolsó légvételt, az utolsó szívdobbanást követő mélységes és megmásíthatatlan csendet. Megindító és megszok-hatatlan. Mint ahogy a gyász, a maradók fájdalma is az.

Sosem a betegeimről írok, nem az ő történeteik elevenednek meg a lapokon. De tagadhatatlan, hogy hatnak rám.

Két középkorú férfit választottam főhősnek. Boldogok, erősek, szerelmesek, úgy is mondhatnám, fut a szekerük, amikor a gyászukkal egyedül maradnak. Nem szerettem volna rájuk korlátozni a mondanivalót, így a lehető legszélesebbre nyitottam az azonosulás lehetőségét. Ezért nincs konkrét neve az egyik főhősnek. Ő "A férfi", név nélkül. Úgy gondoltam a név korlátozó. Fűződhet hozzá kellemetlen érzés, ami meggátolhatja az azonosulást. Ezt pedig el szerettem volna kerülni. Ezért szegényes a környezet is, nincs konkrét helyszín csak ott, ahol a téma megköveteli. Egy lakás, mely idegen, ház, ami a fészek, nagy család, szülők, testvérek, barátok, felvillantott képek és szereplők adják a két történek hátterét. A középpontban a két férfi érzései, magánya van, amivel mindketten küzdenek. És ott van a megoldódás lehetőségének felvillantása is. Szokásomtól eltérően zeneművet is keveset ajánlok. A csend is zene, mint ahogy a leírt, vagy elmondott szöveg is az. A kedves Olvasóra bízom, mit választ.

Nehéz megnyílni, beszélni önmagunkról, olyan kérdésekről, melyeket sokszor magunknak sem fogalmazunk meg. Nehéz elveszíteni a társat, a szerelmet, nehéz elviselni a magányt. Szereplőim mégis ezt teszik.

A történetet lélek-gyógyítónak szánom öngyógyítóknak. Esti órákra, hosszú hétvégékre, amikor van idő elmélyedésre, emlékek átélésére, gondolkodásra.

2026.05.01..

Hátsó  borító 

Két férfi sorsa. Sok az azonosság. Rájuk talál az igaz szerelem, boldogságban élik napjaikat, amikor váratlanul megözvegyülnek. Érzelmileg a múltban maradnak. Telnek az évek. Magányuk mélyül. Környezetük új kapcsolatot javasolt. Ez kérdéseket vet fel. Meddig tart a holtomiglan-holtodiglan? Megőrizhető-e a múlt boldogsága egy új kapcsolatban? Nem kell-e attól tartani, hogy az "új" le akarja győzni az elhunyt emlékét? Mindketten elutasítóak. Féltik azt, amijük maradt: az elmúlt boldogságot. Látásból ismerik egymást. Aztán egyikük leül a másik mellé ismerkedni. Beszélgetésük utazás a lelkük legmélyébe. Ahogy az idő múlik, megfogalmazzák és megosztják a másikkal legmélyebb érzéseiket, gondolataikat, vágyaikat. Olyanokat, amiket korábban még maguk előtt is titkoltak. Mindkettőjük életében megjelenik egy nő. Egyikük megdöbben, aztán kíváncsi lesz és meghallgatja. És valami elkezdődik. A másik elsőre agresszíven elutasító. Vajon megadja-e az esélyt egy második találkozásnak?

"Jó szívvel ajánlom az olvasóknak egy olyan író új regényét, aki kifinomult stílusával, remek dramaturgiával nőként - meglepő módon- a férfi lélek legmélyére hatol..
A regény nem ígér könnyű "szabadulást", de a cselekmény fordulataival állandó kérdéseket ébreszt az olvasóban, és végül elvezet a találkozás reményéhez..."

Kricsfalusyné Bata Katalin

klinikai szakpszichológus

Részlet a könyvből I.

Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik,

és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.

Gabriel Garcia Márquez

Két ember első találkozását gyakran a véletlennek tulajdonítjuk. Pedig véletlenek nincsenek, csak fel nem ismert okok és összefüggések.

A férfi rámeredt a nőre, aztán dühösen hátra lökte a székét, és felpattant az asztaltól. Megfogta a vele szemben ülő vállait, majd egyetlen mozdulattal felrántotta a székéről.

- Mégis mit képzelsz magadról? Ki vagy Te, hogy beleavatkozol az életembe? - ordította a nő arcába anélkül, hogy elengedte volna a vállát.

A vendéglőben egyetlen üres asztal sem volt, ami nem meglepő egy ilyen felkapott és elegáns helyen....Itt nem volt szokás hangoskodni, ráadásul felismerték a férfit. Ki érdeklődéssel, ki közönyösen, ki aggódva figyelte a jelenetet, már csak azért is, mert a nő kicsi volt és törékeny. A férfi pedig magas és robosztus, és jól érzékelhetően majd szétvetette az indulat. Az aggódókban felmerült, hogy megüti a nőt. A nő, bár fájt a válla a férfi szorításától, nem ijedt meg. Nyugodtan nézett a férfire, akinek az arca nem ígért semmi jót. Látszott, hogy pattanásig feszültek az idegei és bármelyik pillanatban elveszítheti az önuralmát. De eljuthatott a tudatáig, milyen kicsi és törékeny a nő, mert lassan elengedte a vállát. Átfutott az agyán, hogy majdnem megütötte. Pedig életében nem emelt kezet nőre. Most azonban nem sok hiányzott hozzá, és ez megijesztette. Nem szégyellte az indulatát, hiszen a nő a személyét érintő témáról beszélt, de egy botrányt nem engedhetett meg magának. A nők jogait védő szervezetek ízekre szednék. A média kutakodni kezdene a múltjában, hátha talál valamit, amit leközölhet abban a reményben, hogy jelentősen növelheti a példányszámát. És hiába tudja, hogy nem találhatnak ilyet, hiszen sosem történt semmi, amit szégyellenie kellene, mégis megrettent. Ismerve az embereket, feltételezte, hogy kérész életű ismertség reményében jelentkezne valaki, valamilyen soha meg nem történ sztorival, ami alig hihető, de elegendő ahhoz, hogy heteken át másról se szóljon a bulvársajtó. Aztán persze bizonyítékok nem lévén elmúlna az érdeklődés, leülne a történet. Talán kiderülne az is, hogy hazugság, de ez akkor már senkit sem érdekelne, mert a kétség, hogy történt valami, ott maradna az agyakban. Akkor már senki se venné a fáradtságot, hogy utána nézzen, igaz volt-e? Elég a gyanú, mert nem zörög a haraszt... Vagy ami rosszabb lenne, egy cáfolat esetén volnának olyanok, akik feltételeznék, csak az ismertsége miatt jelenne meg, hogy a hír nem igaz. És ő ott maradna a legrosszabb forgatókönyv szerint befeketítve, jó esetben szürkére mosdatva. Ráadásul a szürkén maradás a legjobb forgatókönyv. Ez pedig a karrierje végét jelentené. Vagy ha nem is a végét, de jelentősen csökkenne a népszerűsége. Az ő világában ez egyenlő a szakmai halállal. Elég a közelmúltban zajló me too jelenséget nézzük. Senki se gondolta az indulásakor, hogy egy hír, egy bizonytalan vád olyan lavinát indít el, ami maga alá temet majd mindenkit, akire csak a gyanú árnyéka rávetül. Hogy világhírességek válnak áldozatává, s tűnnek el a semmiben. Hogy karrierek nullázódnak le. Hogy kitaszított páriává válnak olyanok, akiknek korábban estéről estére állva tapsolt a publikum, akiket a kritikák egekbe magasztaltak, akik egész életükben tisztességesen dolgoztak. És mindez úgy marad majd fent az utókornak, mint a feminista mozgalom negyedik hulláma. Legalábbis most így értékelik a szakértők, amikor a me too-ról beszélnek. Persze az is lehet, hogy az utókor átértékeli vagy elfelejti ezt a történetet. Beleborzongott. Hát ebből szívesen kimarad.

A nő számára az a világ, melyben a férfi élt, ismeretlen volt. Egy botrány neki nem árthatott. Sőt! Általa átmeneti ismertségre tehetne szert. De a nőnek megvolt a maga élete, a maga értékítélete és nem vágyott talmi csillogásra. Egészen más motiválta. Tekintettel volt a férfi ismertségére, és nem akarta, hogy mások meglássák, mekkora fájdalmat okoz neki a szorítás. Nem szisszent fel, nem akart kiszabadulni a vállát szorító kézből, csak megfeszült a teste, és a szemét elfutotta a könny. Ám ezt csak a férfi láthatta, aki közvetlenül előtte állt.

A férfi, miután elengedte a nő vállait, gyorsan fizetett, aztán a nőt karjánál megfogva kitolta maga előtt az utcára. Néhány lépést tettek meg így, amikor a nőt egyetlen mozdulattal maga felé fordította, és lehajolt hozzá. Mit akarsz tőlem, sziszegte az arcába, majd magához rántva erőszakosan és durván megcsókolta. A nőt ez váratlanul érte. Átvillant az agyán egy film jelenete, melyben Natalie Portman felemelte a lábát csókolódzás közben. Ettől a csóktól biztos nem emelné fel, gondolta. Aztán egy pillanatra elcsodálkozott, hogy évek távlatából miért jutott eszébe egy nagyon is felejthető film jelenete? Tény, hogy jellemzőek rá az abszurd párhuzamok, amik váratlanul jönnek elő a semmiből, és mindig a leglehetetlenebb helyzetekben. Igaza volt a gimis matek tanárnőjének, tényleg másképp jár az agya, mint az emberek többségének. Tekintetbe véve a tanárnő és közte történteket, ezt nem szívesen ismerte be még ennyi év távlatából sem. Ám nem volt ideje ezen gondolkozni, a férfi hirtelen elengedte, ő pedig hátralépett. Egymásra néztek. A nő szótlan maradt. Arcáról semmit se lehetett leolvasni. A férfi arcán egyszerre látszott csodálkozás és megdöbbenés. Egy pillanatnyi tétovázás után a nő felé lépett, ismét átölelte, és ismét megcsókolta. Már nem erőszakosan és durván, hanem gyengéden és hosszan. Váratlanul engedte el, anélkül, hogy ránézett volna. Majd megfordult, és szó nélkül elsietett...

Részlet a könyvből II.

Az anyák napját volt a legnehezebb elviselniük. Mindkét nagymama ott volt az iskolai ünnepségeken, de ez csak növelte anyjuk hiányát. Az első anya nélküli anyák napján este a fiúk kupaktanácsot tartottak. Kiderült, az iskolában csúfolták a kicsit, mert sírt. Erről beszélgettek, amikor belépett a szobájukba.

– Csak nekem nem volt ott az anyukám, azért sírtam, de azt mondták a többiek, egy férfi nem sír, mert az szégyen. Igaz ez apa? – zokogta a legkisebb.

A kérdés nem érte váratlanul. Sőt! Tudta, hogy sor fog rá kerülni. Figyelmeztették erre a barátai is, így készült rá. Olvasott is róla néhány cikket, aztán leült idézeteket keresni. Most jött el az ideje, hogy átadja a bölcsességeket.

– Nem drágám, nem igaz. Mondd csak meg nekik, hogy : csak a fiúk félnek sírni. A férfiak hálát adnak Istennek a könnyekért. Szép és igaz gondolat.

Lassan megszűnt a hüppögés. –Értem, apa – hallotta a fia suttogását. Nem akarta, hogy azt higgyék, ő találta ki. Megmondta, kitől származik az idézet: – Vachel Lindsay költőtől vettem kölcsön, neked. Tudod, a költők valahogy tömörebben és szebben ki tudják fejezni az érzéseket, tette még hozzá. – A fiúk láthatóan megnyugodtak. Már elmúlt éjfél, amikor a legnagyobb bekopogott hozzá.

– Apa, tényleg nem szégyen egy férfinek sírni?

A férfi az ágya szélén ült és olvasott. Kicsit odébb húzódott, helyet adva a fiának.

– Nem fiam! Egyáltalán nem szégyen. Számodra is van egy idézetem. Így szól : Vannak pillanatok, amikor egy férfi is sírhat. Nem tudod, ugye, ki írta?

A fia megrázta a fejét.

– Fogalmam sincs.

– Graham Greene. Tudom, hogy olvastál már tőle, és emlékszem hogy azt mondtad, tetszett az írása. Ezért örültem, amikor rátaláltam erre a gondolatára. Én is úgy gondolom, sosem szégyen kimutatni az érzelmeinket. Csak nem mindegy, hogyan..

A fia bólogatott, hogy érti. Dehogy is érted, fiam, még nem értheted, de meg fogod érteni.

Részlet a könyvből III.

A férfi eközben a nőt nézte, de Robertre gondolt. Hogyan is mondta, amikor az életébe belépő nőről beszélt?  Nem tudtam, honnan jön, azt sem, hová tart, nem tudtam, ki ő. Egyszer csak ott állt előttem és mondott nekem valamit, amiről kiderült, nekem fontos, nem neki. Mi is volt az? Azt mondta, Robert zenéje sötét, nem látja a korábban látott fényeket. Robert túllépett önmagán, és figyelni kezdett a nőre. Az élete lassan megváltozott. Nem vesztette el az emlékeit. Nem vette el tőle senki sem az érzéseit. Nem akart a múltjába belépni senki sem. Vele maradt a felesége és az iránta érzett szerelme, de megtanította valaki, hogyan emlékezzen fájdalom nélkül. A múlt már nem köti gúzsba. Lett jelene és jövője. Megtanulta, hogyan folytassa az életét. Milyen hasonló a történetük. Robertnek ott van a "zene hozta jóhiszemű nő", neki pedig ez a nő, aki most itt ül vele szemben és akit George protezsált, azért, mert úgy gondolta, szüksége van rá. Elsőre majdnem elrontotta. Pedig nagyon is lehet, hogy jól gondolja George, neki van szüksége a nőre. Lehet, hogy neki ő hozza a változást. Akkor az a dolga, hogy figyeljen. Figyelni fog.

Igaza van Izának. Nincsenek véletlenek. Sem a Roberttel való találkozása, sem a beszélgetésük nem volt véletlen. Mint ahogy Robert sorsának alakulása sem az. Ami Roberttel történt, az vele is megtörténhet. Múltja már a részévé vált. Senki sem változtathatja meg, egyetlen kis darabkáját sem veheti el, nem teheti tönkre, de építhet rá. Itt ül előtte egy nő. Az, akit megbántott, de a nő ettől nem változott meg. Tiszta a tekintete és állja a nézését, ugyanúgy, mint első alkalommal. Beszélgetnek. Vége a puhatolózásnak. Vége az óvatos közeledésnek. Ő megváltozott. Nyitottá vált. Egymás szemébe néznek. A nő mondani akar valamit. Ő pedig tudni akarja, honnan jött, hová tart és mit akar mondani. Mert fontos lehet. Nem a nőnek, hanem neki. Fontos lehet a továbbéléshez. Az élete folytatásához. Ha valóban az, befogadja.

Minél tovább néz a nő szemébe, annál biztosabban érzi, ez a lehetőség valósággá fog válni. Amikor ez bekövetkezik, akkor ő is tudni fogja, mikor van életének második legfontosabb napja.

Utunk irányát magunkban hordjuk,

és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok.

Szerb Antal

MEGRENDELEM  saját példányomat a  WEBHOPBÓL!

2025-ben  lehetőségként bevezettük
hogy a megrendelő személyesen is átvehesse a könyvet tőlem egy előre egyeztetett találkozó keretein belül.