Gúzsba kötve
Kedves Olvasóm!
Leütöttem az utolsó betűt, leírtam Szerb Antal gondolatát, mégsem érzem a jól elvégzett munka örömét. A szereplők már nincsenek velem, nem úgy, mint korábbi könyveim szereplői. Ülök a laptop előtt, nézem az üres képernyőt és várok valamire. Közben eszembe jut Éva és Zoltán, a zongoraművész-karmester házaspár, valamint az az idő, amit együtt éltünk át. Éva betegként, Zoltán férjként, én pedig orvosként. Hosszú hónapok voltak. Nem voltam gyógyító, csak a betegség okozta fájdalmat tudtam ideig-óráig uralni. De Éva elfogadása, Zoltán beletörődése, a méltóság, amivel viselték a sorsukat, bennem maradt. Nem köt gúzsba, de velem van. Mint ahogy bennem maradt a mozdulat, amivel ügyeletek utáni reggel hétkor kezembe vettem a telefont, hogy felhívjam Anyát, pedig már "elment". Ez a mozdulat csak tizennégy évvel később múlt el, amikor a kórházat felváltottam a járóbeteg ellátással. De Anya és a hiánya azóta is részem. Nem könnyű a gyász, a veszteség, a hiány megélése.
Bár a könyv témája tíz évvel ezelőtt körvonalazódott bennem, mégis közel nyolc év kellett ahhoz, hogy elkezdjem. Az írás nem ment könnyen. Sokszor napokig egy sort sem írtam, máskor két-három mondat után abbahagytam. Többször újra átéltem a betegek utolsó pillanatait. Az elhomályosuló, majd üvegessé váló tekinteteket, az utolsó légvételt, az utolsó szívdobbanást követő mélységes és megmásíthatatlan csendet. Megindító és megszok-hatatlan. Mint ahogy a gyász, a maradók fájdalma is az.
Sosem a betegeimről írok, nem az ő történeteik elevenednek meg a lapokon. De tagadhatatlan, hogy hatnak rám.
Két középkorú férfit választottam főhősnek. Boldogok, erősek, szerelmesek, úgy is mondhatnám, fut a szekerük, amikor a gyászukkal egyedül maradnak. Nem szerettem volna rájuk korlátozni a mondanivalót, így a lehető legszélesebbre nyitottam az azonosulás lehetőségét. Ezért nincs konkrét neve az egyik főhősnek. Ő "A férfi", név nélkül. Úgy gondoltam a név korlátozó. Fűződhet hozzá kellemetlen érzés, ami meggátolhatja az azonosulást. Ezt pedig el szerettem volna kerülni. Ezért szegényes a környezet is, nincs konkrét helyszín csak ott, ahol a téma megköveteli. Egy lakás, mely idegen, ház, ami a fészek, nagy család, szülők, testvérek, barátok, felvillantott képek és szereplők adják a két történek hátterét. A középpontban a két férfi érzései, magánya van, amivel mindketten küzdenek. És ott van a megoldódás lehetőségének felvillantása is. Szokásomtól eltérően zeneművet is keveset ajánlok. A csend is zene, mint ahogy a leírt, vagy elmondott szöveg is az. A kedves Olvasóra bízom, mit választ.
Nehéz megnyílni, beszélni önmagunkról, olyan kérdésekről, melyeket sokszor magunknak sem fogalmazunk meg. Nehéz elveszíteni a társat, a szerelmet, nehéz elviselni a magányt. Szereplőim mégis ezt teszik.
A történetet lélek-gyógyítónak szánom öngyógyítóknak. Esti órákra, hosszú hétvégékre, amikor van idő elmélyedésre, emlékek átélésére, gondolkodásra.
2026.05.01.
Hátsó borító
Két férfi sorsa. Sok az azonosság. Rájuk talál az igaz szerelem, boldogságban élik napjaikat, amikor váratlanul megözvegyülnek. Érzelmileg a múltban maradnak. Telnek az évek. Magányuk mélyül. Környezetük új kapcsolatot javasolt. Ez kérdéseket vet fel. Meddig tart a holtomiglan-holtodiglan? Megőrizhető-e a múlt boldogsága egy új kapcsolatban? Nem kell-e attól tartani, hogy az "új" le akarja győzni az elhunyt emlékét? Mindketten elutasítóak. Féltik azt, amijük maradt: az elmúlt boldogságot. Látásból ismerik egymást. Aztán egyikük leül a másik mellé ismerkedni. Beszélgetésük utazás a lelkük legmélyébe. Ahogy az idő múlik, megfogalmazzák és megosztják a másikkal legmélyebb érzéseiket, gondolataikat, vágyaikat. Olyanokat, amiket korábban még maguk előtt is titkoltak. Mindkettőjük életében megjelenik egy nő. Egyikük megdöbben, aztán kíváncsi lesz és meghallgatja. És valami elkezdődik. A másik elsőre agresszíven elutasító. Vajon megadja-e az esélyt egy második találkozásnak?
"Jó szívvel ajánlom az olvasóknak egy olyan író új regényét, aki kifinomult stílusával,
remek dramaturgiával nőként - meglepő módon- a férfi lélek legmélyére hatol..
A regény nem ígér könnyű "szabadulást", de a cselekmény fordulataival
állandó kérdéseket ébreszt az olvasóban, és végül elvezet a találkozás
reményéhez..."
Kricsfalusyné Bata Katalin
klinikai szakpszichológus
Részlet a könyvből
Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik,
és ahogy visszaemlékszik rá, amikor el akarja mesélni.
Gabriel Garcia Márquez
Két ember első találkozását gyakran a véletlennek tulajdonítjuk. Pedig véletlenek nincsenek, csak fel nem ismert okok és összefüggések.
A férfi rámeredt a nőre, aztán dühösen hátra lökte a székét, és felpattant az asztaltól. Megfogta a vele szemben ülő vállait, majd egyetlen mozdulattal felrántotta a székéről.
- Mégis mit képzelsz magadról? Ki vagy Te, hogy beleavatkozol az életembe? - ordította a nő arcába anélkül, hogy elengedte volna a vállát.
A vendéglőben egyetlen üres asztal sem volt, ami nem meglepő egy ilyen felkapott és elegáns helyen....
2025-ben egyedülálló lehetőségként bevezettük
hogy a megrendelő személyesen is átvehesse a könyvet tőlem egy előre egyeztetett találkozó keretein belül.