Nem szeretek banki ügyeket intézni. Halogatom már egy ideje, sokáig már nem lehet, így nincs mit tenni, intézni kell. 

Ma lesz a napja, fogadkozom, amikor beszállok a kocsimba. A döntés alapja az a tény, hogy ma egyéb hivatalos teendőm is van. Ürítsük hát a méregpoharat fenékig, határozom el. A kormány ablakba időpontra megyek. Nyolc óra előtt érkezem, pontosan nyolckor szólítanak. Az ügyintéző csupa mosoly, határozott, gyorsan és szakértően végzi a feladatát. Két perc alatt végzek, jó érzéssel állok fel, szép napot kívánunk egymásnak, az ügyintéző hívja a következő klienst én pedig bizakodóan indulok a kötelezően kijelölt bankhálózat legközelebbi fiókjába. 

Néhány lépés csak, talán egy perc. Az ajtó előtt megtorpanok, bent nem látok ügyfeleket. Nem ez a bankhálózat élvezi bizalmamat, sajátomnál ilyet még sosem tapasztaltam. Ez elbizonytalanít. Mivel a tapasztalat és a látottak nem egyeznek, megnézem a nyitva tartást. Nincs tévedés, nyitva vannak. Akkor még alszanak az ügyfeleik, állapítom meg boldogan, remélve, hogy az ügyintézés itt is olyan profi és gyors lesz, mint az előbb. 

Belépek. Köszönök, válasz nem érkezik. Dolgoznak, állapítom meg és a sorszám automatához lépek. Egy pillanatig átfut az agyamon, hogy fölösleges sorszámot húzni, hiszen nemhogy nincs tömeg, de az ügyfél, jelen esetben én, egyedül van. A túloldalon négy banki alkalmazott bámulja kitartóan a képernyőjét. Tudok várni néhány percet bár nem értem, mire. De úgy vagyok szocializálva, ahogy, hát leülök. Olyan elmélyülten nézik a képernyőt, hogy felmerül bennem, talán egy chippendale showt néznek. Nincs szívem megzavarni őket, rendben, kapnak pár percet, határozom el. Továbbra is egyedül vagyok a bankfiókban. Tíz perc telik így el, amikor kezdem érezni, lassan fogy a türelmem. Pestiesen szólva megy fel a pumpa. Egy hete esik. Ma reggel is szürke az ég, esernyő nélkül csak a merészek és az őrültek indulnak el. Én nem tartozom egyik csoportba sem, és szeretem a hosszú nyelű attraktív esernyőket. Van is nálam, szerencsére. Diszkréten húzkodom a végét a padlón. A halk csuszatolás kiváltja a hölgyek nemtetszését. Kizökkentettem őket elmélyült semmit tevésükből, megzavarja koncentrálásukat ezért egy emberként mérgesen néznek rám. 

Kicsit abbahagyom a húzkodást, aztán dacosan folytatom. Csak történik valami, gondolom reménykedve. Nem akarom az előbbi ügyintézés során átélt kellemes tapasztalatomat elrontani egy itteni reklamálással. Várok és húzogatom az ernyőt. Az istennők érezhetően nehezen bírják. Aztán elszakad a cérna az egyiknél és magához hív a számommal. Ő a legkevésbé szimpatikus arcú. Én odalibbenek a pulthoz. Mínusz harminc kiló a súlykülönbség köztünk, állapítom meg. Ezt ő is megállapítja. Érzem, hogy alapvetően sem szeretett, és ez a különbség csak fokozta az ellenérzését. Leteszem a sorszámomat.

"Adat egyeztetés" állapítja meg

"Hát igen, hallom naponta többször is a rádióban, hogy el kell végeztetni az adategyeztetést. Én meg két éve nem jártam itt. És utalna is Szép kártyára a munkahelyem" osztom meg vele a tényeket miközben átnyújtom a bankkártyámat és az irataimat. Meglepődik a hallottakon és előveszi a lehető legundokabb arckifejezését.

"Rossz sorszámot húzott" rikácsolja győzelemittasan, mintegy büntetésként, hogy reggel ide mertem jönni. Rögvest nyitás után. Nem értem a dolgot, egyetlen vagyok még mindig a bankfiókban, hát nem mindegy, hogy milyen számot húzok, fut át az agyamon. A nő arcát nézve, nem. A hangnem és a történet kezdete felingerel. Ezen a ponton nálam elszakad a cérna. Úgy döntök, humorral győzőm le ezt a hegy nagyságú Undokot.

"Ez azért lehet, tetszik tudni, mert nem diplomáztam számhúzásból" mondom tágra meredő szemmel és a legártatlanabb arcommal, mosolyogva. A mellette ülő elfordítja a fejét a képernyőtől és rám néz. Lehet, hogy vége a shownak vagy érdekesebb a beszélgetésünk, mint a szép testű chippendale fiúké, morfondírozom. Ez a mi meccsünk, az enyém és az undok arcúé, hát jobb, ha nem avatkozol bele, üzenem neki egész lényemmel. Megérthette, mert fejcsóválás után lenéz az asztalára. Gondosan tanulmányozni kezdi azt az iratot, mely nincs is előtte. Semmi sincs előtte. Nem ért még rá kitenni az alibi iratokat, végül is még csak fél kilenc van, állapítom meg.

"Ki van írva" hallom Undok hangját. Majdnem megfeledkeztem róla! Visszafordulok felé.

"Jaaaaa, hááát az lehet, de hát én nem tudok olvasni." Válaszolom két diplomával a zsebemben, félrehajtott fejjel, továbbra is mosolyogva, a lehető legtenyérbe mászóbb arckifejezéssel. És a hangsúlyt is jól megválasztottam, érezhetően betalált. Kezében a kártyám, rajta Dr. a nevem előtt. Undok rámered a kártyámra, észleli, hogy palira veszem. Egyet villan a tekintete.

"Le van járva a kártyája" süvölti hangosan, hogy a többiek is hallják. Lám itt egy Pimasz, hajnalban jön, rossz számot húz, vitatkozik és még a kártyája is lejárt. Fel kellene négyelni, vagyunk is rá elegen, üzeni a hang a többieknek. És kihúzza magát, mint egy győztes hadvezér. Megdöbbenést színlelve rámeredek egy pillanatra, hogy elhitessem vele, győzött. Aztán rátámaszkodom a pultra, közelebb hajolok hozzá, mosolyra húzom a szám, egész arcom örül, amikor válaszolok.

"Igeeen, tudooom, mert a számokat azt azért ismereeeem." mondom hülye-gyerek módban, közben bólogatok a fejemmel és vigyorgok. Undok nem tud megszólalni.

"Aktiváltam - löki felém a kártyát végül - egyébként küldtünk levelet." ugatja az arcomba. Tényleg küldtek, valamikor, úgy fél éve. Nem vagyok ügyfelük, sosem is akartam az lenni, későbbi ügyfél státusomról akkor még nem tudtam, hát a levelet iktattam. Úgy, mint első könyvelőnk, felbontatlanul. Ha fontos, úgyis újra küldik, mondta akkor a könyvelőnk, látva csodálkozó arcomat. Ezt a hozzáállást gyorsan magamévá tettem, azóta is alkalmazom. Eddig bejött. Lehet, hogy itt nem? Vagy mégis? Őszinte ember vagyok, hát most is megmondom a tutit az Undoknak.

"Igen, de önök nem a levelező partnereim, hát olvasatlanul kidobtam." mondom és ezen a ponton kirobban belőlem a nevetés.

"További ilyen jó kis beszélgetéseket a mai napra" kívánom nekik és elegáns léptekkel kilejtek az ajtón. A négy nő magára marad. Ezen valahogy nem csodálkozom.

Idézet: 
Vidd el bátran magaddal!

Van valamilyen véleményed erről a Szösszenetről?

Szívesen megosztanád a szerzővel?

Akkor írj egy e-mailt a k.illes@t-online.hu  címre!